Reggel feldobódva indulunk útnak mai célunk, a világszép Bryce Canyon felé. Ez a tájegység amerikai léptékkel a szomszédban van, de a folyással szemben végig kell hajtsunk a Virgin River völgyén és a tegnapi megállóhelyünktől beérünk a Zion NP vadabbik részébe. Ezen a 25 km-es szakaszon a folyócska – ki tudja miért – csak egy folyómedernyi széles, meredekfalú kanyont tudott vágni évmilliók alatt. Az út ezt a szakaszt egy szerpentinnel és egy hosszú alagúttal kerüli meg, de szerveznek meder-túrákat, amelyek a közepes hosszuk ellenére minimum egy teljes nap alatt járhatók be. Istenem, ha Las Vegasban a csokoládégyár látogatásának és a homokos Liberace emlékének szentelt napomat egy ilyen túrával tölthettem volna…

Na, milyen idő van reggel? Már megint süt hétágra az a rohadt nap, nem is tudom, hogy lehet kibírni ezt az állandó jóidőt. Itt ráadásul még hatásos is a napsütés, reggel kilenckor gyülekezve már bújunk a busz árnyékába, méginkább a klimatizált belsejébe. Ma itthagyjuk a Sierra Nevadát és kelet felé fordulunk, átvágunk a Mojave sivatagon, cél Las Vegas. Bob sorolja az útvonal állomásait, egy hölgy – hangjában némi ijedtséggel – kérdezi: és hogy fogunk odatalálni? Bob csak néz értetlenül, aztán mosolyra húzódik szája sarka, ahogy visszakérdez: „Have you ever heard a map?” (Hallott már téképről?). Azt hiszem, most értem, min nevetnek.